A kezdeti „biztos nincs ott semmi” után már azért elég egyértelmű volt, hogy igenis van ott valami, ami nem hasonlít azokra a valamikre, amiket egy nő a ciklusa során esetleg találhat a mellében. Mi nők annyira „szerencsések” vagyunk, hogy egy menstruációs ciklus során ezer és ezer arcunkat tudjuk mutatni, a testünk pedig követi ezt. Fokozni ezt csak egy-két gyermekvárós állapot tudja (erről biztosan sokat tudna mesélni mindkét gyermekem édesapja). Ezek a tünetek mindenkinél másképp jelentkeznek, PMS-nek (premenstruációs szindróma) hívjuk mi nők, hisztinek a férfiak. Erről mindenképpen írok majd egy másik bejegyzést.
Miután tudatosult bennem, hogy tennem kell valamit, próbáltam időpontot foglalni az orvosomhoz. November végén lett volna szabad hely a naptárban, amit azonnal elvetettem. Kerestem egy orvost Kecskeméten, akihez pár napon belül egy megüresedett hely miatt el tudtam menni. Ő Dr. Nyirády Tamás, mindenkinek szívből ajánlom, nagyon kedves, alapos, közvetlen, és nem kertel. Azt mondta, azonnal menjek mammográfiára. Közben csinált egy teljes körű nőgyógyászati rákszűrést, ez szerencsére negatív lett.
Mammográfiára szeptember 21-re kaptam időpontot. Itt rögtön szeretném megjegyezni, hogy nagyon kedves volt a hölgy a vonal túlsó végén, már másnap reggelre adott volna időpontot, ha lett volna beutalóm. Beutalóm azért nem volt, mert a háziorvosom asszisztense szerint, addig nem kapok beutalót, amíg nincs időpontom. (ezt nem is értem…) Úgyhogy ne hagyjátok magatokat lerázni, adjon beutalót, aztán már egyenes az út ha időpont egyeztetésre kerül a sor.
Végre eljutottam a kiskunhalasi kórház mammográfiájára. Reggel 9-re volt időpontom, negyed tízkor már bent is voltam. Dr. Sebestyén Julianna fogadott (ismét egy fantasztikus orvossal találkoztam), mégpedig azzal, hogy nem csinál mammográfiát, mert egy éve voltam szűrésen, megnézte a felvételt, azon nyoma sincs semminek, feleslegesen nem tesznek ki sugárterhelésnek senkit. Ultrahanggal fog megvizsgálni. Oké. Lefeküdtem háttal a doktornőnek, mert így kérte, majd vizsgálat közben ennyit mondott: „Mi a fene ez???” No para, biztos nem nekem mondja… Hát de. Megkért, hogy fáradjak át a mammográfia géphez, mégiscsak kell az a sugárterhelés. Jó sok irányból készült felvétel, mindkét cicimről. Ott már én is láttam a képet, és nem voltam boldog a látványtól. Ott volt egy kerek valami bennem, ami fehérségével szinte világított a monitoron. Vissza az ultrahanghoz, nézzük meg még egyszer. Megnézte jó alaposan, majd megkérdezte, hogy beleegyezek-e abba, hogy mintát vegyen belőle szövettani vizsgálathoz?
Hát hogyne…. minden vágyam az volt ezen a gyönyörű napsütéses hétfő délelőttön, hogy 5 helyen megszúrják a cicimet…. Miért van erre szükség? –kérdeztem. Nem túl megnyugtató választ kaptam, ami persze nem a doktornő hibája. Azt mondta, nem lehet tudni mi ez, de bizony felmerül a daganat lehetősége is, ahhoz, hogy pontosan megtudjuk, szükség van mintavételre, mégpedig rögtön kétfélére is – egy vékony tűs és egy vastag tűs biopsziára - ezt rögtön egy füst alatt meg is csinálná. Rögtön hozzátette, hogy nem fog fájni, el fogja érzésteleníteni – ezt mondjuk pont nem hittem el, főleg amikor elővette a harminc centis tűt…
Lefektettek, lefújtak érzéstelenítővel, ezért már az érzéstelenítő injekciót sem éreztem. Ezután jött egy vékony tűs mintavétel, ez a csomó melletti nyirokcsomóból történt, majd három core-biopszia a csomóból. Ez egy pisztoly-szerű valami, ami belövi az üreges tűt a célhelyre, és vissza is húzza a mintával. Mindezt figyelemmel kíséri a doktornő az ultrahangon. Na ebből volt három... Maga az érzés csak kellemetlen volt, mert kb. olyan, mint egy szögbelövő, üt is, és hangja is van. De a folyamat az elejétől a végéig abszolút fájdalommentes volt. Szuper mintát sikerült levenni, meg is mutatta a doktornő, megköszöntem ezt a csodás élményt, azt mondták 10 nap múlva lesz eredmény, telefonáljak, akár naponta többször is, nem veszik zaklatásnak.
Azt hiszem a parkolóban ért utol a sokk, nagyjából egy órát töltöttem zokogva az autóban, közben felhívtam egy-két embert a hírrel, és csak az járt a fejemben, hogy „MI A JÓ BÜDÖS FRANC EZ???? MI A PICSA TÖRTÉNIK VELEM??? EGYÁLTALÁN HOL VAGYOK?? ÁLMODOM, ÉS MAJD FELÉBREDEK??”
Persze mindenki nyugtatott, hogy ez még nem biztos, hogy az, lehet egy zsírcsomó is, ne idegeskedjek, minden jó lesz, pár nap és itt az eredmény, és elfelejtjük ezt az egész sz@rt. A lelkem mélyén éreztem már akkor, hogy ez egy kicsit hosszabb menet lesz.
