Aki ismer az tudja, hogy nem vagyok egy ideges típus, de hétfő délután már azért nem mondom, hogy nem voltam hisztérikus állapotban. Tizenhárom napja nincs eredményem….. Tudom, tudom, hivatalosan két hét a reális idő, az pedig holnap jár le. Na de nekem holnap reggel 9:30-ra már az orvossal szemben kell ülnöm a leletekkel a kezemben!!!! Persze későn kaptam észbe, hogy felhívjam Anettet, aznap már nem tudott telefonálni, de reggel nyolctól rajta volt az ügyön. Megbeszéltük, hogy elindulunk Mónikával Szegedre, csak remélni tudtuk, hogy mire odaérünk a lelet is odaér. Komolyan mondom, egyre többször gondolom azt, hogy szórakozik velem valaki onnan fentről, de úgy igaziból. Anettnek köszönhetően 9 óra 28 perckor megkaptam a második eredményt messengeren befotózva… És csak hálás tudok lenni, hogy ilyen emberekkel vagyok körülvéve. (Hamarosan írok is egy bejegyzést a körülöttem lévő Angyalokról.)
A Szegedi Tudományegyetem Onkoterápiás Klinikáján vártam a sorom, dr. Kószó Renáta az orvosom. Nem kellett sokat várni, hamarosan szólított a doktornő. Minden ilyen helyzetben döntő tud lenni az első találkozás, biztosan állíthatom, hogy nekem azonnal szimpatikus volt minden és mindenki a rendelőben is és a váróban is.
A kölcsönös bemutatkozás után sűrű elnézéskérések közepette elmondtam, hogy a leleteimet a telefonomon tudja megnézni.
Miután áttanulmányozta, mindent megbeszéltünk.
A helyzet a következő:
az ultrahangos vizsgálat, a mammográfiai vizsgálat és a biopsziás vizsgálat összeredménye alapján ami jelenleg biztos: ez egy tripla negatív adenocarcinoma. Gyönyörű neve van, de egy rohadék a kisköcsög. Agresszív, nagyon gyorsan növekszik, és nem túl sok gyógymódra reagál, viszonylag gyorsan ad áttétet. De az orvosom szavaival élve „Még nem kell a Tiszának menni ettől az infótól.” Jelenleg úgy érzem magam, mint akit kisorsoltak egy űrutazásra, és ahhoz hogy beszállhassak az űrhajóba, millió és egy vizsgálaton kell túlesni.
Amikor az emberrel közlik, hogy rákos, sok minden megfordul a fejben. A legelső gondolatom az volt, hogy meg fogok halni. Szerencsére a doktornő nem sok időt hagyott ezen gondolkodni, azonnal intézte a vizsgálatokat, az első még aznap a kardiológia dr. Gavallér Henriette doktornőnél, másnap reggel sebészeti konzultáció dr. Simonka Zsolt sebésszel. Kaptam időpontot MRI vizsgálatra, genetikai vizsgálatra, PET CT-re. Nem hónapok múlva, minden egy héten belül meglesz. Igazából ennek örülhettem is volna, de azt gondoltam, hogy biztos k.v@ nagy a baj, ha ennyire sietünk…
Persze otthon meg is néztem mit írnak erről a zinterneten. Hát kár volt. Ismét. Ha nincs áttét, akár meg is gyógyulhatok, de ha van, akkor lesz egy nagyon sz@r évem, esetleg. Nem túl fényes kilátások.
A következő hetem azzal telt, hogy négyszer szúrtak vénát rajtam különféle helyeken, komolyan mondom, már kezdtem megszokni.
Miután megvoltak a vizsgálatok, ismét lehetett várakozni az eredményekre.
Közben sok minden forgott az agyamban. A kezdeti sokk alábbhagyott, próbáltam feldolgozni magamban mindezeket.
Ha felsorolásban kellene leírni, valahogy így nézett ki:
- találtam valamit a cicimben, remélem nem vagyok rákos…
- hm… hát ez mellrák… remélem nem tripla negatív, mert arról írják a legrosszabbakat..
- b@ssza meeeeg… tripla negatív…. jó-jó…. de léccilécci ne legyen áttét…..
Na itt tartunk most. Várjuk a PET CT eredményt, hátha nincs áttét.
